2017. október 12., csütörtök

Nagy tisztelettel hívunk meg minden kedves érdeklődőt Holló-Szabó Ferenc előadására a Magyar Matematikai Gyűjteménybe!

Az előadás címe: Fraktálsorozatok
Időpont: 2017. október 18. szerda, 18:00

Szokásos szerdai, 17 órától kezdődő nyílt délutánunkkal egybekötve tartjuk meg a meghirdetett előadást.
17 órától folyamatosan várunk Benneteket!

Az előadás Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/119572862069152/

John Hiigli kiállítása

Meghívó John Arden Hiigli New York-i képzőművész kiállítására.

Megtekinthető október 6-tól december 6-ig minden csütörtökön 15-19 óra között.



2015. november 28., szombat

Kaszanyitzky András és Hujter Mihály előadása

A BME Geometria Tanszék szemináriuma:

Dominókitöltések és önmagukat nem metsző, de egy alaptéglalapot sűrűn bejáró vonalak

Helyszín:

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
Matematika Intézet, H-épület 306-os terem, keddenként 10:30-kor

Következő előadás: 2015. december 1.

Kaszanyitzky András és Hujter Mihály

Absztrakt

Első rész (Kaszanyitzky András)

Az ortho-tile típusú FASS-görbék* – melyek csúcsátíró Lindenmayer-rendszerben is megadhatók – a térkitöltő rekurzív görbéknek egy olyan típusát képviselik, amelyek szerkezetükből adódóan csak speciálisan irányított rácsgráfon rajzolhatók meg. Ha páros számú mezőt keretez az irányított gráf, akkor mindig lesz 2 kitüntetett fokszámú pontja: egy forrás és egy nyelő. Csak ebben az esetben léteznek a gráfon a rácspontokat teljesen bejáró önelkerülő útvonalak. E Hamilton-utak és a mezőket hézagmentesen kitöltő dominólefedések között kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés, bijekció áll fenn.

* FASS = space Filling, self Avoiding, Simple, self Similar = térkitöltő, önelkerülő, egyszerű, önhasonló;
ortho-tile = a kiinduló útvonal és az önhasonló részek kezdő- és végpontjai is átlós helyzetűek.

Második rész (Hujter Mihály)

Az előadás első részében említett bijekció lehetővé teszi, hogy a Hamilton-utak darabszámát teljes pontossággal kiszámoljuk. A felmerülő rokon algoritmikus, gráfelméleti, sőt szerkesztéselméleti és számelméleti problémákat is említjük majd. Rámutatunk a mély (és régóta tanulmányozott) lineáris algebrai és fizikai háttérre is.

link: http://www.math.bme.hu/~belus/Geoszem/Geoszem.htm

2015. október 16., péntek

Möbion - kiállítás


A Villa Negra Művészeti Közhasznú Egyesület szeretettel és tisztelettel meghívja Önt és barátait könyvbemutatóval egybekötött
MÖBION című kiállítására,
2015. október 19-én, hétfőn 18.00 órára
a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay-termébe (1062 Budapest, Andrássy út 69-71.)



2015. május 1., péntek

Holló-Szabó Ferenc: "Matematikai érdekességek"

Holló-Szabó Ferenc: "Matematikai érdekességek" c. eloadasa a Jedlik Ányos Gimnáziumban





2015. február 28., szombat

Slavik Jablan (1952.06.10-2015.02.26)


Elhunyt Slavik Jablan belgrádi matematikus.

Nagyon sokat tett azért, hogy ne csak az egy agyunkkal higgyük,
hanem két szemünkkel lássuk és tíz ujjunkkal tapintsuk is
a szimmetriák és a topológia igazságait.






2015. február 3., kedd

Szűcs Adolf (1884.11.29-1945.02.??)

Hetven éve halt meg Szűcs Adolf műegyetemi matematikus.


Nevéhez fűzhető az úgynevezett rendezési tétel, mely szerint pozitív számok adott X1,X2,...,Xn és Y1,Y2,...,Yn sorozataira X1<=X2<=...<=Xn esetén az X1Y1+X2Y2+...+XnYn szorzat akkor a legnagyobb (illetve a legkisebb), miközben az Y1,Y2,...,Yn számok permutálását megengedjük, ha Y1<=Y2<=...<=Yn (illetve ha Yn<=...<=Y2<=Y1).

http://tudosnaptar.kfki.hu/historia/egyen.php?namenev=szucs

Hujter Mihaly Tanár Úr levele.

2014. szeptember 27., szombat

Gallai Rezső

Életének 111-edik évében magához rendelte a Teremtő
Gallai Rezső (1904.01.29-2014.09.25) urat.
Rezsőt Pápán nevelték nevelőszülők.
1926-ban Győrbe költözött.
A harmincas évek végén honvéd lett, keleten szolgált.
Visszatérte után a győri vízügyi igazgatósághoz került.
Kilencvennégy éves koráig járt be dolgozni.

Gallai Rezső -- az élni akarás hőse --
ránk hagyta a következő sorokat:
,,Nem bírtan volna tovább a háborút.Láttam a vonatról Ukrajnában, ahogy viszik a rengeteg halottat.Fel akartam áldozni a kezemet, hogy megsebesüljek.A vonat végébe álltam, ahol a katonák könnyítenek magukon.Rátettem kezem az ütközőre, hogy majd szétroncsoljam.Erre hatalmas robbanás történt. Partizánok voltak.Végül a légnyomás >>repített<< haza, sebesültként.''


Hujter Mihaly Tanár Úr levele.

2014. augusztus 18., hétfő

Augustus (ie63.09.23-14.08.19)

Pontosan kétezer éve halt megImperator Caesar Augustus divi filius,születési nevén Caius Octavius.A Julián-naptárra vonatkozó változtatásai mindmáigérvényben vannak; így például augusztus hónap 31 naposlett, pedig eredetileg csak 30 napos volt.  http://www.vcharkarn.com/veconomics/pic/A437p1x3.gif
Hujter Mihály Tanár úr levele.

2014. augusztus 14., csütörtök

Borbély Samu

Hujter Mihály Tanár úr levele.

Harminc éve halt meg a budapesti műegyetemen is hosszú
évekig dolgozó matematikus, gépészmérnök: Borbély Samu.

Híres mondása: ,,Mérnök az az ember, aki egy adott
feladatot, adott eszközökkel, adott idő alatt MEGOLD.''

Borbélyt 70 éve (1944 májusában) a megszálló németek
Kolozsváron letartóztatták és Németországba hurcolták
a műszaki együttműködés megtagadása miatt.
A V-2 rakéták feljesztésére kényszerítették volna.
A BMÉ-n 1957-ben maga Borbély úgy emlékezett,
hogy azt a paracsot kapta, vizsgálja meg elméleti
úton, hogy a rakéta pályáját hogyan befolyásolja,
ha az aerodinamikai kormányfelületet kitérítik
és úgy hagyják, vagy ha kitérítik és visszahúzzák.
(Többre a gyors repülés miatt nem volt idő.)
Borbély 1944 decemberében megszökött;
majd visszatért Kolozsvárra, ahol az egyetem
(részben) az ő javaslatára viseli Bolyai nevét.

2014. július 24., csütörtök

A Naprendszer anyagai

Berczi Szaniszlo Tanar Ur eloadasa

https://www.youtube.com/watch?v=RkjeDh2n8UU

2014. május 29., csütörtök

Hegyvidéki Hírek, 2014 május 20

Interjú Holló-Szabó Ferenccel a Hegyvidék Televízió műsorában. 2014 május 20.


2014. május 18., vasárnap

Vállas Antal

Tisztelettel továbbítom Hujter Mihály Tanár Úr levelét.


205 éve született Pesten a híres magyar-amerikai polihisztor: Vállas Antal. Trencsénben, Sátoraljaújhelyen, Kassán, Bécsbentanult. Andreas von Ettingshausen (1796-1878) oszták matematikusés fizikus munkatársaként 22 évesen bölcseleti doktorátust szerzett.Pestre költözött; 28 évesen már az MTA rendes tagja, mint irodalmár. 
1841-ben kiadta ,,Egy felállítandó magyar központi műegyetemről''című röpiratát. 
1848-ban Eötvös J. miniszter a pesti egyetemhez a mennyiségtanrendes tanárá nevezte ki. 1850-ben megfosztották állásától. 
Családjával New Orleansba költözött; ott tudományosakadémiát alapított. Fia, Vállas Horác, és annakleszármazottai Luoisana Állam kulturális életénekfontos szereplői; az ükunoka Horace "Kicker" Vallaspéldául híres szoftverfejlesztő és gitárművész.



2014. május 4., vasárnap

Bozóki Sándor

Bozóki Sándor honlapja a kovetkezo linken elerheto: http://www.matches.hu/

2014. április 25., péntek

Pour la Science

SPIDRON a PARIS! Pour la Science
"A Scientific American francia kiadása, 2014 májusi szám, a Pour la Science 6 oldalas cikkben számol be a Spidronokról. A bevezetőt on-line is olvashatjátok!"

a francia nyelvu cikk: http://www.pourlascience.fr/ewb_pages/a/article-les-spidrons-pliables-a-l-infini-32865.phpangol gepi forditas itt erheto el.



2014. április 19., szombat

Erdely Daniel - Spidron fejlemenyek

Erdely Daniel

Spidron kirako: szinezes, szimmetria, kombinacio

helyszin: ELTE Matematikai Muzeum
idopont: 2014 aprilis 23, 18:00



2014. április 18., péntek

Bozoki Sandor @ New Tech Meetup++

Bozoki Sandor baratunk ad elo a New Tech Meetup++ kovetkezo esemenyen: Het, paronkent erintkezo vegtelen henger.
Martin Gardner feladványa a Scientific American magazinban (1959): helyezzünk el minél több cigarettát (azonos átmérőjű és hosszúságú egyenes körhengert) úgy, hogy bármely kettő érintkezzen! A hengerek nem deformálhatók. A legtöbb megoldó 6 cigarettát tudott elhelyezni, néhányan azonban 7-et is. Littlewood úgy módosította a kérdést, hogy a hengerek legyenek végtelen hosszúak, vagyis csak a palást a palásttal típusú érintkezést engedjük meg. Sejtése szerint még így is el lehet helyezni 7 hengert, ennek igazolásáról számolunk be az előadásban.
helyszin: MUSZI - Corvin Aruhaz 3. emelet, Blaha Lujza tér 1-2., Budapest
idopont: majus 7, 19 ora
link: http://www.meetup.com/newtech-42/events/159474292/



2014. április 9., szerda

2014 aprilis 9

HUKAYA SIMON

Puha Poligon
Beton Burkolatrol

2014 aprilis 9, 18 orakor

(ELTE Matematikai Muzeum, ELTE TTK, eszaki bejarat folott)


2014. február 24., hétfő

Berczi Tamas kiallitasa a FUGAban

Berczi Tamas kiallitasa a FUGA-ban!
idopont: 2014 februar 26. (szerda), 20 orakor az ELTE matematikai muzeum foglalkozasa utan.
helyszin: http://www.fuga.org.hu/terkep




2014. január 29., szerda

Hunyady Jenő és Scholtz Ágoston gyönyörű tétele

Hujter Mihály Tanár úr küldte az alábbi szép tételt.

link: http://www.math.bme.hu/~hujter/HS.gif


2013. november 17., vasárnap

november 20

2013 november 20
17 óra

Program 

Köszöntő 

17:04 Holló-Szabó Ferenc: A MaMa bemutatása 

17:10 Bozóki Sándor: Páronként érintkező hét henger 
17:25 Lénárt István: Széllel versenyző gondolatok 
17:45 Kabai Sándor: Rombikus triakontaéder 
18:00 Bérczi Szaniszló: Egy művelet, ami rendet csinál – „Mendelejev” 

Szünet 

18:25 Garai József: A párolgás modellje 
18:45 Erdős János: Spidrongenerátor 
19:00 Bán András: Évgyűrű-gömbök 
19:15 Erdély Dániel: A kockakészítés nehézségei 

Összefoglaló, beszélgetés 






2013. november 4., hétfő

Gondos Gábor

Gondos Gábor játéktervező beszámolója a Matematikai Múzeumról az alábbi linken olvasható:
http://gondosdesign.hu/hu/oktoberben-sokat-bicikliztunk-is-de-ez-titok

november 6, 18 óra

Balogh Zsolt Péter DLA


Mozgó csomópontok vizsgálata -
A wire-worm mechanizmus

2003. november 6, 18 órakor

2013. október 23., szerda

Október 24 (csütörtök), 15:00-19:00

ELTE Matematikai Esték

október 24. csütörtök 16:00-19:00.

A téma továbbra is az újdonságok bemutatása, de a résztvevők határozzák meg.

http://www.kabai.hu/elte-mathematical-museum

Helyszíne: ELTE Matematikai Múzeum bemutató terme, amely a 1117 Budapest XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A (ELTE TTK Lágymányosi Campus) főbejárata fölött az 1. emeleteten található.
A legutóbbi alkalom összefoglalója (október 16)
  1. Dobozparadoxon (olvasztótégely): Szilassi tanár úrtól kölcsön kapott készlettel többen megoldották a feladatot.Gál Péter leírása szerint: A játék célja az elemek átrendezése oly módon, hogy a doboz tetején látható kis téglatest is beférjen még a dobozba. Elsőre lehetetlennek tűnik a feladat, hisz szemmel láthatóan a doboz tele van.A játékot Thomas O'Beirne angol matematikus találta ki a múlt század 60-as éveiben és az "Olvasztótégely (Melting Block)" nevet adta neki. Hasonló elven működik a "Paradoxopiped" vagy más források szerint "3D Geometrex" nevű játék. 
  2. Bozóki Sándor: Páronként érintkező hengerek, dobókockák és gyufakockák 
  3. Garai József: Földön kivüli gyémántok. Mikor erdemes összetorni egy gyémántot? Kvantumszámok modellezése tetraéder-oktaéder összeállításokkal (pl. pingponglabdákkal). 
  4. Erdély Dániel: Spidron történet röviden, és egy sejtés a tér szerkezetéről.
  5. Kabai Sándor: GT Torony valószínűsített szinusz hullámai (Mathematica demo).Jégkristály lehetséges modellezése Zometool és félbevágott polisztirol rombikus dodekaéder segítségével. Zometool szerkezet a fullerének és kvázikristályok közötti összefüggésről.
  6. Hujter Mihály: A dinamikus stabilitás elemei a Gömböcből kiindulva. Miért kellett a magyar lovasoknak hátrafelé nyilazniuk? A magyar és a velszi (Wales-i) íjak összehasonlítása. Miért volt kincs a balkezes (balog) harcos és kovács? A világ legnagyobb nyolcasa a holdraszálláskor (Szebehely). A süveg és a föveg szavak története. Javaslat a matematikai múzeum nevére: "A jövő múzeuma". Dürer kezdeményezésére használjuk ma is a számokat azonos módon irásban és nyomtatásban. Magyar matematikusok szerepe nagy alkotásokban. (Miért tetszenek a magyar operatőrök által készítet filmek?)
  7. Holló Szabó Ferenc: Dürer bűvös négyzete kőbe vésve. A KöMaL története. Van már középiskolai kémiai lapok (KöKéL) is.
  8. Gáspár Merse: Gyufafeladványok. 





2013. október 6., vasárnap

VII. Országos Ördöglakat Találkozó


2013. október 12. Bakonysárkány


Bakonysárkány, Faluház (Béke u. 102)
9:00-9:30 Regisztráció

A nap feladatai: Bontsuk a kockát minél változatosabb módon két, három vagy több egybevágó részre - lehet hozott anyagból is dolgozni!

9.30-10:30 Pályázatra érkezett játékok bemutatása, kipróbálása és szavazás

10:30 Előadások
  • Dr. Szilassi Lajos (Szeged): A kocka feldarabolása egybevágó részekre
  • Gál Péter (Budapest): Egybevágó pentominó és más poliform készletek
  • A BurrTools program használata rendhagyó problémák megoldására
  • Bozóki Sándor (Budapest):"Hét, páronként érintkező végtelen henger"
  • Gáspár Merse Előd (Budapest): Játékos topológia
  • Vanyó Tamás (Eger):A térbeli labirintusokról
  • Lovrics László (Budapest): "Ki találja meg a kalózkincset? Titokmegosztás"
12.00 „Ördöglakat a párologtatón” pályázat eredményhirdetése

12.15 „Játékok a hetes szám jegyében” - logikai játékkészítő pályázat eredményhirdetése

12.30 Fórum, ördöglakat bemutatók:

Versenyen kívül tervezett és készített játékok bemutatása! Hátha valaki nem ismeri? Hozzon egy logikai játékot és mutassa be!

13.00 Ebédszünet – ezért szükséges a regisztráció:)

14 – 16 Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól. Péld. 22:6; Kerekasztal beszélgetés 10-14 éves gyerekek részére összeállítandó tárgyi logikai játékcsomagról: játékok 15-20 feladattal! Tangram, Szóma, Türelemjáték, stb.

16-17 Játékbörze: hozzon 20 azonos ördöglakatot, logikai játékot és cserélje el; gyűjtemények bemutatása; regisztrációnál jelezze, ha hozott a börzére játékokat.


2013. május 26., vasárnap

ÉlményMűhely művészeti-matematikai játékfesztivál

2013. május 28-án kedden ÉlményMűhely Művészeti-Matematikai Játékfesztivált, Módszertani Börzét és Oktatási Szimpóziumot rendez a pécsi ANK-ban.



MŰVÉSZETI-MATEMATIKAI JÁTÉKFESZTIVÁL, MÓDSZERTANI BÖRZE ÉS OKTATÁSI
SZIMPÓZIUM A PÉCSI ANK-BAN
2013. május 28.
Cím: 7632 Pécs, Apáczai körtér 1.
Művészet, Tudomány, Játék és Innováció
az Iskolában és a Kiállítótérben
2013. MÁJUS 28., ANK-PÉCS (7632 Pécs, Apáczai körtér 1.)

Megnyitó (ANK Aula)
9.00 ÉLMÉNYMŰHELY MEGNYITÓ: Turi Katalin, az ANK főigazgatója


9.10-9.30 ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ: ÖRÖM VAGY BÁNAT? TALÁLKOZÁSAIM A MATEMATIKÁVAL. Dr. Lénárt István (ELTE) matematikus előadása


9.00-9.40 és 10.00-10.40 Műhelyfoglakozások alsó tagozatosoknak:
PARADOX FORMÁK, LEHETETLEN ALAKZATOK. F. Farkas Tamással (SZIE)
POLIUNIVERZUM MŰHELY. Saxon Szász János képzőművész, feltalálóval és Dárdai Zsuzsa művészetkritikussal
BÚVÁRSÉTA A PIACON: A geometria és a zene összefonódása az elrendezés tudományos és művészi
megközelítésében. Tóth Andrea matematikussal

10.00-11.30 Műhelyfoglakozások felső tagozatosoknak:
PAPÍRGEOMETRIA ÉS NARANCSGEOMETRIA. Dr. Lénárt István (ELTE) matematikussal
CSEMPÉZÉSEK INKSCAPE PROGRAMMAL. Dr. Stettner Eleonóra (KE) matematikussal
BEMUTATKOZIK A MaMa, AZAZ AZ ELSŐ MAGYAR MATEMATIKAI MÚZEUM. Kabai Sándor mérnök és Dr. Holló-Szabó
Ferenc (ELTE) matematikai showja
ATHÉN, POMPEII, BOMBAY, BEIJING ÉS FEKED: MI A KÖZÖS BENNÜK? A RÉGI MAGYAR CEMENTLAP LOGIKÁJA. Simon
Wintermans, az Első Magyar Cementlap Múzeum alapítójának előadással egybekötött műhelye
GONDOS-MŰHELY. LOGIKAI JÁTSZÓHÁZ EGYEDI KIRAKÓJÁTÉKOKKAL. Gondos Gábor játéktervezővel és könyvtárossal

13.30-15.00 ÉlményBörze és JátékFesztivál (ANK Aula):
Minden gyerek és érdeklődő kipróbálhatja a délelőtti műhelyeken alkalmazott játékokat, eszközöket, miközben az ér -
deklődő pedagógusok lehetőséget kapnak a műhelyvezetőkkel és egymással történő konzultációra. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!

15.15-16.00 MINDEN GYEREK TEHETSÉGES! Szimpózium az élményközpontú matematika-oktatásról és tehetséggondozásról
(ANK 1. iskola 15-16. terem):
Moderátor: Odrobina Zoltán, intézményegység vezető. A szimpózium beszélgetés résztvevői az ÉlményMűhely tagjai és
minden pedagógus, szülő és érdeklődő, aki szeretné a témához kapcsolódó gondolatait megosztani.
Kapcsolat: info@elmenymuhely.hu / Tel.: +36 20 276 0046.
Az ÉlményMűhely vezetője: Dr. Fenyvesi Kristóf, a Jyväskyläi Egyetem kutatója
Pedagógiai koordinátor: Szabó Ildikó, matematika-fizika tanár / Kutatási koordinátor: dr. Stettner Eleonóra,
a Kaposvári Egyetem Matematika és Fizika Tanszékének vezetője.


(forrás: http://www.ank.sulinet.hu/tehetsegpont/hir/3262)

2013. április 19., péntek

2013. április 14., vasárnap

Április 17 - Ungváry Fanni

Az ELTE Matematikai Esték legközelebbi eseménye: 2013. április 17-én (szerdán) d.u. 4 órakor kezdődik, és kb. 8-ig tart (közben bármikor be lehet kapcsolódni)

Tervezett program:
1. Beszélgetés Ungváry Fannival.

2. Workshop / bemutatók Holló Szabó Ferenc, Bérczi Szaniszló, Kabai Sándor vezetésével
- Fraktálok az iskolában
- A Matematiai esték logójaként használt poliéder gyűrű elemzése (geometriai, kristálytani vonatkozások, Zometool modellek, StyroFoam modellek)
- A Zometool 600-cella felének szétszedése (megtudhatjuk, hogy milyen a 4 dimenzió 3 dimenzióban).
- Poláris zonoéderek.

3. Megtekinthető kiállítások:
- Bolyai kiállítás (Oláh Anna rendezésében)
- Saxon Szász János kiállítása
- Wolfram Mathematica grafikák (Kabai Sándor)

4. Megtekinthetők/kézbevehetők a terem polcain rendelkezésre álló könyvek, játékok, ördöglakatok, grafikák, modellek (George Hart, Izodor Hafner, Magnus Wenninger, Holló Szabó Ferenc, Erdély Dániel, Bérczi Tamás, Bérczi Szaniszló, Szilassi Lajos, Garai József, Erdős János, Daniel Suttin, Kabai Sándor, Böszörményi István, Bozóki Sándor, Saxon Szász János, Gál Péter).


2013. április 10., szerda

Április 10 - Kelle Antal

ELTE Matematikai Esték 2013. április 10-én 17:30


Kelle Antal artformer

TÉZISEK és gondolatok egy interaktív mobil térplasztikai rendszer kialakításához.



2013. április 3., szerda

Április 3 - Gévay Gábor



Dr. Gévay Gábor

Geometriai konfigurációk - matematika és vizuális szépség

Adott a síkban n pont és n egyenes úgy, hogy minden egyenesre k számú pont illeszkedik, és minden ponton kszámú egyenes halad át. Az ilyen feltételnek eleget tevő rendszert (nk) geometriai konfigurációnak nevezzük. Egyene-sek helyett vehetünk (például) köröket is, azaz pont-kör konfigurációkat is tekinthetünk.

Matematikai szempontból a geometria sokféle területét érintő, de emellett pl. kombinatorikai, gráfelméleti, topológiai vonatkozásai miatt is érdekesek ezek az alakzatok. Egyúttal, a mai számítógépes geometria lehetőségeinek köszön-hetően, gyakran szemet gyönyörködtető alakban jeleníthetők meg; ez egy újabb lehetőséget kínál arra, hogy a matematika esztétikai oldala az érdeklődők szélesebb köre számára is hozzá-férhetővé váljon.



2013. március 20., szerda

Március 20 - Szaxon-Szász János

SAXON Szász János kiállítása a MAMA Galériában


Megnyitja Dárdai Zsuzsa művészetkritikus, 2013. március 20-án szerdán 17.00 órakor
ELŐADÁSOK (0.63 előoadóterem, március 20. szerda 17.30 órakor)
Polidimenzionális síkok a képzőművészetben

SAXON Szász János képzőművész bemutatója (www.saxon-szasz.hu)
A Poliuniverzum Játékcsalád felépítése és kombinációs lehetőségei KIS Gábor fizikus előadásában (www.poly-universe.com)

ELTE Matematikai Múzeum
Budapest XI, Pázmány Péter sétány 1/A, (ELTE TTK Lágymányosi Északi Tömb) főbejárat 1. emelet
WORKSHOP Az előadások után beszélgetés és Poliuniverzum workshop lesz a múzeum bemutató termében



2013. március 13., szerda

Március 13 - Garai József

A geometria egyik legrégebbi meg nem oldott problémája Kepler 1611-es állítása, mely szerint egyenlő gömbökből háromdimenziós térben a legtömörebb térkitöltés az „ágyúgolyó” elrendezés. Ez az elrendezés megfelel a felületen középpontos szabályos térrácsnak. Gauss, 1831-ben bizonyította Kepler feltevésének helyességét térrácsokra. Nem kizárható viszont az, hogy rendezetlen elrendezésű gömbökkel tömörebb állapot is elérhető. Ennek bizonyítása illetve kizárása azonban nem egyszerű mert a rendezetlen elrendezések száma igen magas.
Thomas Hales 2005-ben közzétett 300 oldalas bizonyítása és hozzá tartozó három gigabájtnyi számítógépes programja kb. 99 százalékos eséllyel bizonyítja Kepler feltevésének helyességét, de a bizonyítás egységes szakmai elfogadása még várat magára.

Az ELTE matematikai esték sorozatában Kepler állításának egy alternatív bizonyítása kerül bemutatásra. Egyszerű geometriai összefüggések alkalmazásával az elérhető maximális tömörség értéke mind a rendezett mind a rendezetlen elhelyezkedésű gömbökre levezetésre kerül. Az ismertetendő anyag egy korábbi változata letölthető: http://arxiv.org/abs/1001.1714




2013. március 3., vasárnap

Március 6 - Darvas György

Darvas György

Szimmetriák a Matematikai Múzeum tárgyain
2013 március 6. (szerda) 17:30



2013. február 26., kedd

Február 27 - Bozóki Sándor



Február 27 (szerda) 17:30

Beszélgetés Bozóki Sándorral

Interaktív dobókockák


Ketten játszanak három dobókockával, amelynek oldalain a zárójelben szereplő számok szerepelnek: P(144444), Z(222555), K(333336). A dobókockák oldalai azonos valószínűségűek. Az első játékos választ egy kockát, majd ennek ismeretében a második játékos is választ egyet a megmaradt két kocka közül. Ezután következnek a kockadobások, minden körben mindkét játékos dob a választott kockájával és amelyikük nagyobbat dobott, kap egy pontot. Az a játékos nyer, aki 15-20 kör után több pontot gyűjtött. Melyik kockát választanánk az első játékos helyében? És a második játékos helyében? Számelméleti, kombinatorikai és gráfelméleti eszközökkel olyan dobókocka-készleteket is megvizsgálunk, amelyekkel n ≥ 3 játékos játszik.



2013. február 8., péntek

február 4-7: Kárpátaljai beszámoló

A Matematikai Múzeum 2013 február 4-7 között Kárpátalján járt. A következőkben egy rövid beszámoló olvasható az útról.


Matematikai Múzeum 2013 február 4-7 Kárpátalja

Az út szervezésének ötlete december elején született. Megkerestem az Ars Longa Alapítványt, akik támogatták az munkát. Hamarosan a csapat is összeállt a következő programokkal.
  • dr. Lénárt István ELTE TTK Matematikai Intézet
    Kolumbusztól Bolyaiig – a földrajztól a geometriáig (nagyelőadás)
    Gömbi geometria műhely
  • dr. Bérczi Szaniszló ELTE TTK Anyagfizikai Tanszék
    Eurázsiai művészetek
  • Szathmári Nóra ELTE TTK
    Logigrafia műhely
  • Böszörményi István
    Möbius-szalagok és Klein-palackok síklapokból
  • dr. Pándy-Szekeres Dávid
    történelem és helyi szervezés
  • Erdős János ELTE IK
    szervezés és spidron műhely
A nagyelőadás utáni foglalkozásokat egyszerre négy-öt csoportban tartottuk három óra hosszan. Az út során hat iskolában több mint 450 diákkal és tanárral foglalkoztunk.

2013 február 20.

Bitai András

Geometria és Bolyai-tértan

Alapfogalmak, axiomák egy gépészmérnök szemével.

Helyszín: ELTE, Lágymányosi Campus, A épület, I. emelet,
Matematikai múzeum
Időpont: 2013 február 20, szerda, 17:30

2012 február 13


2013. január 22., kedd

2012. december 3., hétfő

2012. november 26., hétfő

2012. november 19., hétfő

2012. 11. 19. A díszítő elme és a díszítő kéz

Katona Júlia előadása.



plakát: http://matszacs.elte.hu/sites/default/files/plakat_ornamentika_eloadas_katona_julia_2012_11_19.pdf

2012. október 24., szerda

2012. március 28., szerda